C. S. Lewis: A bánatról
"Miért nem mondta soha senki, hogy a bánat ennyire hasonlít a félelemhez?"
- Kérdezi naplójában C.S. Lewis, amelyet felesége hosszú, fájdalmas betegségét követő
halála után kezdett írni.
Az angol irodalom professzora, a keresztény hit ismert védelmezője egy iskolásfüzet
lapjain engedi szabadjára legnyomasztóbb kétségeit és gondolatait, hogy leküzdhesse azokat. Noha könyvei millióknak segítettek bizonyosságra jutni, a gyász terhe alatt ő maga is meginog, és kérdőre vonja mindazt, amit korábban papírra vetetett.
"A gyász kockázatos, mert a gyászoló nagyon könnyen belecsúszik abba a hibába, hogy a múltját, az emlékeit, a fájdalmát, a fájdalom enyhülését, vagy a saját szeretetét szeresse" - írja. Lewis naplója, ez az éles és őszinte valóságfeltárás szöges ellentéte az önsajnálatnak. A gyászolók megszokott viselkedésmintáit sorban, határozottan elutasítja magától, s a fájdalom józan leküzdésében az együttérzés mellett együttműködésre hívja az olvasót.
