Ébredjen katona!

Kedves Olvasó!

Induljunk el együtt egy képzeletbeli kirándulásra az ott­honunk kényelmétől minden szempontból távoli lak­tanyába, ahol a magas kőkerítések, szögesdrótok és őrtornyok között a XX. század végén szolgálati idejüket letöltő sorkatonák külö­nös, zárt világa elevenedik meg előttünk! Egy múltbéli világ, amely a generációkon át öröklődő emlékekben, történe­tekben, anekdotákban itt él velünk, és sok aktuális mondani­valóval, tanulsággal szolgál ma is számunkra. Ismerjük meg Poéta, a kiskatona kalandos, sokszor meg­hökkentő, és némi katona­humorral fűszerezett történetét!

Különleges kirándulásunkon fölfedezzük, fölidézzük a korabeli katonaélet jellegzetességeit: a legény­ségi épület hangulatát, a kiképzés és a szolgálatok kihívá­sait, a gyengélkedő nyugalmát, valamint a kimenők örömeit és veszélyeit. Közben betekin­tünk sokkal zártabb helyekre: a kulisszák mögé, az őrszobára, sőt, a fogdába is. Elkísérjük a halálfejes utazókat der­mesztő kaland­jaikon át oda, ahol az ágyúszótól zeng az ég és reng a föld. Azt is megtudjuk, hogy milyen titkot rejteget a vén őrtorony.

„Kiskatona” – ki vagy mi jut eszünkbe, ha meghalljuk ezt a szót? Nekem egy fiatalember a múltból, aki hadkötelezett­ségét teljesítve, életének egy különösen intenzív szakaszában szerez egész életére szóló élmé­nye­ket, tapasz­talatokat, sőt még mesél­nivalót is. Igen, egy katona­ruhába öltözött fiatalember, ami­lyen én magam is voltam egykor – ilyen romantikusra szépítette és szelídítette ezt a képet a jótékony emlékezet.
Más nézőpontokból azonban a „kiskatona” képe közel sem volt ilyen romantikus: egy kicsi, jelentéktelen figura a sorállo­mány­­­nak nevezett hatalmas sokaságban, a hie­rarchia alján álló, futó, kúszó-mászó, takarító alárendelt, kiszol­gál­tatva a sors, más katonák, és nem utolsó sorban az időjárás kegye­inek, vagy éppen kegyetlen­ségének.
A kiskatonát gyakran fölébresztették, különféle idő­pon­tok­ban és módokon, hol jó okkal, hol csak erő­fitog­tatásból vagy szórakozásból. Emellett igyekeztek sok mindenre rá is ébresz­teni, főleg arra, hogy az ő személyi­sége, akarata, véle­ménye az adott felállásban „a lőtéri kutyát nem érdekli”.
Hősünk azonban a történet során igazán komoly, fontos, nagy igazságok­ra is ráébred az őt körülvevő emberek, ese­mé­nyek, körül­mények hatására – és ezáltal segít nekünk is job­ban megismerni, megérteni ezeket az igazságokat.

A regény személyes élményeimen alapul, sok valódi kife­je­zést, motí­vumot, valós eseményt tartal­maz, összes­sé­gében mégis az én írói fantá­ziám terméke (mondhatjuk: önéletrajzi ihletésű elképzelt történet). A főszereplőnek, Poétának tulajdo­nított verseket ugyancsak én írtam. 
A regényben a korabeli katona­élet különösen sötét oldalait is bemutatom. Nem állítom, hogy a cselekmény idején min­denkinek ilyen lett volna a katonaélet: volt ennél lényegesen jobb, és bizonyára volt rosszabb is. Azt azonban meg­győ­ződéssel állítom, az önkéntesen vállalható katonai hivatás nem is hasonlítható össze a regényben leír­takkal – nem szeretnék bárkit is eltántorítani a katonai pályától.

A laktanyák, és főleg a sorkatonák világának külön­le­ges nyelvezete volt, amelynek megértését, felidézését a könyv végén található, Ráadás – Érdekességek, háttér-információk című részben a Rend­foko­zati áttekintő és a Korabeli katonai szavak, kifejezések kis-szótára című össze­állításokkal szeret­ném segíteni.